A beszélgetések szentsége... - társalkodó asztal


Legkedvesebb kiindulópontom: olyan tárgyat készíteni, ami ahhoz a tevékenységhez, amihez használandó, nemcsak fizikai, hanem finomabb síkokon is hozzájárul.


Az így elkészített eszközökkel támogatni szeretném az emberekben azt a felismerést, hogy a szakralitás nem csupán a kijelölt ünnepekre és helyekre tartozik, hanem a hétköznapoknak is folytonos része. Az ünnepek különleges erősűrűsödéseiben való töltődési lehetőségek mellett mi magunk is létrehozhatunk ilyen pontokat az életben azzal, ha minél több tevékenységet művelünk úgy, hogy az emeljen rajtunk és környezetünkön. Véleményem és tapasztalatom szerint, az ezen a szinten megélt cselekedetek által lehetséges az életet teljességében megélni.



Ez a társalkodó asztal így s ilyennek született. Igaz, hogy nem olyan tárgy, amivel szokásos termelőmunkát végzünk, a végeredmény nem mérhető kilóban (kivéve mondjuk, ha egy üzleti tárgyalás folyik mellette), inkább az élet másik fontos területén, kikapcsolódás közben támogatja, serkenti a körülötte ülők kapcsolódását egymáshoz és a témához. Középen a tűz, a mécsesláng pedig segít szétsugározni az eredményt.

Mágikus is ez asztal. Ha időt nem varázsol, mégis tűnhet úgy, mert az eltöltött idő minőségét javíthatja. Aki meg tud fizetni egy ilyen asztalt, annak legtöbbször úgyis az a baja, hogy hiába tud mindent venni, időt mégsem:-)

Az asztal juharfa és cseresznyefa elemekből épül. Kezelése természetes olajkeverék és viasz, megérintésekor élő anyaggal találkozunk, ami beszélgethet velünk. Tud segíteni, támogatni vagy vigasztalni. (Akinek volt már ilyen élménye, hogy egy látszólag merev minőség miképpen nyilvánul meg, amikor megszólítja, tudja miről beszélek.)

Méretei: 85 x 70 cm az asztallap, 48 cm magas.

Ez asztalnak még nincs gazdája: eladó. Ha komolyan érdekel, akkor látogass a www.korbefa.com oldalra, a vásárlási feltételekről és az árakkal kapcsolatban ott tudsz tájékozódni. ->Katt ide!

Köszönöm!




...ajándék kecskegidával szállítom
:-)