fürdő-hernyó

...avagy, hogyan csináljunk tárolót 139 db fogkefének.

Egy surányi fürdőszoba íves szerelvény-falára mászott fel ez a „sokszínű „hernyó”.

Az alapötlet Gábortól származik, hogy a háziak kérésére, miszerint fedjük be valahogy az íves kisfalat, úgy hogy rakodásra is lehessen használni, ne a szokásos „hajlítsunk rá rétegelt lemezt”-el reagáljunk, hanem sok kis egységből rakjuk össze a felületet.
Akkor még nagyobb „kis egységekre” gondolt, de aztán továbbfűztük a gondolatot hármasban a háziasszonnyal...

Végül lépésről-lépésre (készítés közben) alakult ki a végleges forma, és annak a tudata, hogy ezzel a sok aprósággal nagy fába vágtuk a csiszolónkat. A sokféle fát, amit összeszedtünk hozzá, még nem volt nehéz felcsíkozni, gyalulni, de a marásnál már kezdtük érezni, hogy nem egy nap alatt lesz kész.

Már az külön feladat volt, hogy a marót úgy befogassuk valahova, hogy balesetmentesen tudjuk vele feldolgozni a vékony léceket, mivel a nagy gépre nem volt megfelelő kés. Aztán jött a darabolás, amikor is először szembesültünk igazán a darabszám-igénnyel. Ki kellett ugyanis számolni, hogy elég-e a léc, amit szemre saccoltunk. Nem volt. Kellett még vágni, hogy meglegyen a 140db + az óhatatlan hulladék. A gérvágóra legalább egyszerűen lehetett ütközőt tenni, hogy a hosszok azonosak legyenek. De azzal is vagy 180-200-szor kellett “lesújtani”. A homlokoldali marás már igazi kihívás volt, a rövid hossz miatt - szintén 180-szor. Az L-alak kivágásáról ne is beszéljünk:-)

A csiszolás ezek után szinte gyerekjáték volt, de a kargörcsösítő mellékhatása – és a futószalag érzet - miatt a napi 42,3 db volt az átlag. Azután mindegyiket beereszteni olajjal, megtörölgetni, dörzsölgetni, fényesítgetni...
Utána kirakva mindet a kisasztalra, olyan lett, mint egy érdekes hangszer.
A végén megegyeztünk Gáborral, hogy ezt nem Anitáéknak csináltuk, hanem magunknak - csak náluk lesz elhelyezve - különben nagyon aluláraztuk:-) Ezt végül Ők is elfogadták.

Mindehhez képest a beszerelés laza levezetés volt, amikor mindegyiket egyenként leragasztottuk, a „polcokat” pedig oda is csavaroztuk. Így alakult ki az összesen 140 darabból álló hernyó, ami – mint ott rájöttünk – tömérdek fogkefének biztosít lepotyogásmentes tárolást, mert minden egyes közbe tehetünk egyet-egyet.

A jogosan felmerült kételyre, hogy szép-szép, de nem lesz túl macerás takarítani, sokféle megoldás is született: vizesrongy, gőzborotva, használt köröm- és fogkefe... és mivel az AURO pultolajos kezelésnek köszönhetően nagyon jól ellenáll víznek, dörzsölésnek, még további lehetőségek is szóba jöhetnek.



ablakomba...

Műhelyünk - ami pedig csak két alagsori helyiségből áll - telve van ablakokkal.
...de nam a falakon a külvilágra nyílóan, hanem beül, ahol dolgozunk.



Vácra készülnek, egy műemléknek mondható ház belső udvarára nyíló lakás tönkrement nyílászáróinak helyébe. Régimódian nagy nyílásokba kell illeszkedjenek, és amennyire lehet követniük a hely hangulatát és a "modernség" tudását.
Ehhez az előző lakó nem annyira ragaszkodott, amikor kívülről felcsavarozott műanyag redőnyök rászerelésével igyekezett kizárni a nyári meleget, annak ellenére, hogy az ablaktáblák belül szükség esetén takarhatóak a falba rejtetten behajtogatható palettákkal. (Ezek a nagyon ötletes szerkezetek régen elterjedtek voltak - magam sok nagyon ízléses megoldásával találkoztam már - a redőnyök a nyomukba sem jöhetnek.) Az illető tervének kivitelezéséhez, ráadásul bizonyos díszítő elemek útban is voltak, ezért azokat egyszerűen lefeszegették.



A munka műhelyrészét már majdnem teljesen sikerült elvégezni, a beszerelés van még hátra, ami azért sok meglepetéssel szolgálhat még. A mai mester(kedő)k sokszor szembesülnek a régiek tudása ismeretének hiányával, ebből adódnak a javításoknál, cseréknél a nagy meglepetések. Régebben nem a ma megszokott - gyorsaságot hajszoló - egyszerűség volt a fő szempont, hanem a megoldás szolgálata. A dolgok mélyebben voltak egymásba és a környezetükbe ágyazva, mint a manapság szokott modul-gondolkodásmód szerint.

Természetesen a követelmények és a technológia változásai miatt nem kell követnünk a régi megoldásokat, de a szemléletmódjukból volna mit tanulnunk.

---

Itt pedig már a bontás, beépítés folyik:
Az eredeti tokrendszerből csak a legkülső részt emeltük ki.
Azért döntöttünk e mellett, mert a "belső részekhez" való illeszkedés így oldható meg a legszebben. Belül marad a párkány, a sötétítő paletták és vakolni sem kell, ami egy lakott lakás esetében - pláne novemberben - nem mellékes.
Másrészt az ablakok feletti falrész a koszorú alatt teljesen erre a tokra van terhelve, aminek a kivételekor a "minden jön velem" elv érvényesült volna. (Az egyik ablaknál ez így is megtörtént, komoly kőművesmunkával sikerült a kimozdult téglákat újra helyükre küldeni és flakonos malterrel - purhab - rávenni a helyükön maradásra.)
Így pontosan a régi tok belsejébe illesztettük a külső síkon az új ablakot, ami már nem kétrétegű, hanem vastagabb és csak az üveg kétrétegű benne (gázzal töltött, k: 1,1). Belül szélesebb párkány maradt kívülről pedig egy L alakú borítással illesztettük a vakolathoz, alatta szigeteléssel.